top of page

SZÓTANULÁS – A MUMUS

Ha a németül tanulóknak meg kéne nevezniük a három legnehezebb dolgot a nyelvtanulásban, szinte biztos, hogy mindenkinél szerepelne a szótanulás. Ez alól Te sem vagy kivétel, igaz?

Régen a szótanulás egyet jelentett a vonallal középen kettéosztott szótárfüzet bemagolásával. Ettől a módszertől a legtöbb diákot azonban a hideg rázza, és való igaz, hogy csak kevés ember van, akinél hatékony a magolás. Szerencsére sok más módszer is létezik arra, hogy német szókincsünket bővítsük. Összeszedtünk Nektek egy párat ebben a blogbejegyzésben.

Érdemes őket kipróbálni és kikísérletezni, melyik az, amelyik Neked személy szerint (tanulótípusod szerint) a leghatékonyabb. Természetesen több módszert is alkalmazhatsz párhuzamosan.

Tanulótípusok

Először is nézzük meg, milyen tanulótípusok léteznek.

Vizuális tanulótípus

A vizuális típusú nyelvtanuló szeret olvasni, és jól meg tudja jegyezni az új szavakat, kifejezéseket, ha kép is társul hozzájuk, illetve ha színes betűkkel kiemelve látja leírva az anyagot. Ők azok, akik pontosan emlékeznek rá, a könyben a lap melyik részén látták az információt, amit keresnek. Legkönnyebben videókkal, német szótanuló kártyákkal, képekkel illusztrált könyvekből tanul.

Grafomán tanulótípus

A grafomán tanuló akkor tudja jól megjegyezni a tanultakat, ha egyből le is írja őket. Ők szeretnek kézzel írni és szépen vezetni a füzetüket. Általában szép írással átmásolják az órán gyorsan lekörmölt mondatokat a füzetükbe. Kiemeléseket, színeket, jelöléseket használnak. Szeretnek feladatokat kitöltögetni. Minél többször írják le a mondatokat, szavakat, annál jobban jegyzik meg őket. Ők legszívesebben kitöltögetős munkafüzetekből, feladatokkal tanulnak.

Kinesztetikus tanulótípus

A kinesztetikus tanulótípus a mozgással, mozdulatokkal köti össze a megjegyzendő dolgokat. Mivel tanulni általában ülő helyzetben szoktunk, talán nekik van a legnehezebb dolguk, de szünetek beiktatásával (mikor mozogni tudnak) és jól megválasztott feladatok segítségével ők is eredményesen tudnak tanulni. Ideális számukra olyan tananyag, amivel úgy tudnak tanulni, hogy közben úton vannak, mozognak, nincsenek asztalhoz kötve.

Auditív tanulótípus

Az auditív nyelvtanulók hallás alapján tanulnak legkönnyebben. Általában muzikálisak, szeretik a zenét, kívülről fújják a zeneszámokat és szívesen utánozzák a kiejtést. Ők azok, akik szinte beleszeretnek egy-egy nyelv vagy dialektus csengésébe. Azokat a tananyagokat szeretik, amiket hallgatni lehet: videók, zene, hangoskönyv, anyanyelvi beszéd.

Melyik típusba tartozom? Milyen tananyaggal tanuljak?

Jó tudni, hogy a legtöbb ember nem csak egyetlen egy tanulótípusba tartozik, ezért érdemes mindegyiket kipróbálnod. Teszteld, melyik tanulási mód hogyan működik nálad a különböző feladattípusok esetében. Ha megtaláltad azt, amelyik a legközelebb áll hozzád, akkor se hanyagold el a többit, mert fontos, hogy több készségedet is fejleszd.

Az a legjobb tananyag, amely minden tanulótípusnak ad alternatívát, miközben a többi készségedet is fejleszti. Mi szem előtt tartottuk ezt a fontos tényezőt, mikor megalkottuk a tananyagainkat, így bátran ajánlom neked őket. Jelenleg négy tananyagunk közül választhatsz:

German Online Compact A1-A2 online tanfolyam

Önálló tanulásra alkalmas videós tananyag

Berlin – Stadt der Vielfalt ebook+hanganyag

Ismerd meg Berlint és tanulj szórakozva – Gyönyörűen illusztrált ebook anyanyelvi hanganyaggal

Wir fahren auf Urlaub – ebook és anyanyelvi hanganyag

Ingyenes!

German Online Compact A1-A2 tanfolyam társalgási órákkal

Online videós tanfolyam társalgási órákkal kiegészítve

A következő kurzus 2018. március 9-én kezdődik, jelentkezési határidő: március 4.

Részletek és jelentkezés:

Legfrissebb cikkek
Archív
Keresés címkék szerint
Noch keine Tags.
Kövess minket!
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page